
Előző cikkünkben már megemlítettük az autóvásárlás
témakörét, és most szeretnénk egy kis segítséget nyújtani a járműveket kevésbé
ismerő, leendő autótulajdonosok számára.
Egy biztos, nem szabad elkapkodni a vásárlást!
Első lépésként el kell döntenünk, milyen típusú autót szeretnénk venni, és legfőképpen azt, milyen célra. Ha nem ismerjük a márkákat, először is fel kell mennünk egy használt autók eladási hirdetéseivel foglalkozó portálra. Ott aztán nézelődhetünk napestig. Persze azt is tudnunk kell, hogy új vagy használt autót szeretnénk. Most a használtat veszem alapul. Szóval kinéztünk egy pár autómárkát és típust, ami tetszik, most jöhetnek az érvek.
Keresőnkbe beütjük a választottunk márkáját és típusát, valamint mögé írjuk, hogy népítélet. Ez erősen leszűkíti a kört, és egyből találni fogunk néhány olyan oldalt, ahol a már ilyen típusú autóval rendelkező tulajdonosok leírják, mit is gondolnak autóikról, értékelik a márkaszervizeket, alkatrészeket, kényelmet, stb. Ezeket végigolvasva már jól leszűrhetők az adott típus előnyei és hátrányai. Természetesen a felsoroltak nem minden egyes autóra vonatkoznak, inkább csak irányadók.
Most már csak egy-két típus között vacillálunk. Jöhet az alkatrészek ára. Menjünk fel az egyik nagyobb alkatrész forgalmazó honlapjára, és a webáruházban kezdjünk el a típus alkatrészei után kutatni. Érdemesebb több ilyen oldalt is megnyitni egyszerre, mert ha nagyon kevés alkatrész tartozik hozzá, az általában csak gyári beszerzéssel kapható meg, és az elég drága dolog. Nézzünk meg legalább két nagyobb karosszériaelemet, néhány futómű és motoralkatrészt, hiszen ezek mennek leggyakrabban tönkre. Ha ezzel is megvagyunk, a tapasztalatokat mindenképp jegyezzük fel.
Most jön a szemrevételezés. Menjünk el egy nagyobb kereskedőhöz, akinek esetleg több ilyen autója van, így bele tudunk ülni, ki tudjuk próbálni. Most még csak nézelődjünk, döntsük el, melyik autó tetszik jobban. Érdemes a családdal menni, mert a többiek véleménye is számítani fog a későbbiekben. Majd menjünk haza, és a tapasztalatok alapján döntsünk a megfelelő típus felől. Ha kell, írjuk fel egy cetlire mindegyik típus előnyét és hátrányát, ez talán segíthet dönteni.
Mivel az egész procedúrát kevésbé hasznos lenne belesűríteni egyetlen cikkbe, később folytatjuk.