

A Tesla cég számára ez kifejezetten megtisztelő cím, ugyanis a szaklap már hatvankettedik éve választ év autóját. A ráadás pedig az, hogy ezalatt az idő alatt még sohasem győzött elektromos jármű, csak belsőégésű motorral szerelt. A cég vezetője, Elton Musk elmondta, hogy olyan autót szerettek volna készíteni, ami többet nyújt, mint egy mai modern jármű, valamint tesz a fenntartható közlekedés elterjesztéséért. Úgy tűnik, ez sikerült is nekik.
A Model S egyáltalán nem olcsó, erősen a prémium kategória felsőbb régióját súrolja. A nyolcvanhétezer dolláros alapár első hallásra kicsit borsos lehet, ám ha figyelembe vesszük az autó menettulajdonságait, megértjük, mi is kerül ennyibe. A jármű ugyanis fittyet hány az elektromos autók már megszokottan rövid hatótávolságára és egyetlen feltöltéssel félezer kilométert tesz meg. Mindeközben négy másodperc alatt gyorsul fel százra, miközben halkan sivít talpunk alatt a 416 lóerős villanymotor, melynek maximális forgatónyomatéka 443 Newtonméter.
Aki még ezekre az adatokra sem kapja fel a fejét, az meg sem érdemli, hogy ilyen autója legyen. Ami harmincöt gyártó ötvenöt típusa közül lett kiválasztva, az megérdemli a tiszteletet...