

A fejlesztést a pécsi vízszolgáltató, a Tettye Forrásház Zrt. tulajdonában lévő BIOMŰ-Baranya Kft. valósítja meg. Sándor Zsolt, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója elmondta: a 12 ezer négyzetméteren épülő, zárt rendszerű létesítményben magas metántartalmú biogázt állítanak majd elő. Ennek elégetésével termelnek villamos energiát, s csökkentik a telepen megmaradó szennyvíziszap mennyiségét 30 százalékkal. A tervek szerint a biogázüzem maximális kapacitás mellett évente 3,15 millió köbméternyi biogázt termel majd, amelyből a gázmotorokkal közel 5 millió kWh zöldáramot állítanak elő. A megtermelt villamos energiát száz százalékban városi felhasználásra bocsátják.
Az alpolgármester azt is elmondta, hogy az üzem, további fejlesztések után, a jövőben akár a helyi autóbuszok meghajtására is használható biogázt is termelhet. A tervek szerint a jövőre megépülő biogázüzemre fordított egymilliárdos önerő tíz-tizenöt esztendő alatt térülhet meg, miközben a Tettye Forrásház Zrt.-nek az iszap elszállításából eredő költségei jelentősen csökkennek.