Oktatás-továbbképzés
2024 szeptemberében indul a gépészüzemmérnök-képzés a Jászság fővárosában
Helyben a jövő - ÓE-képzés már Jászberényben is

Az Óbudai Egyetem Jászberényben gépészmérnöki alapképzés levelező munkarendű szak indításáról egyezett meg az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel. Az oktatás 2024 szeptemberében indul, a képzésre az idén nyári pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhetnek az érdeklődők. Az erről szóló dokumentumot Prof. Dr. Kovács Levente, az ÓE, valamint Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona, a katolikus egyetem rektora írta alá a jászberényi kampuszon. A két intézményvezető 11 helyi cég képviselőjével a jászberényi gépészmérnökhallgatóknak biztosítandó gyakorlati képzésről is szándéknyilatkozatot kötött.
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) képzési helyet biztosít az Óbudai Egyetem (ÓE) számára a gépészmérnöki alapképzési (BSc) szakjának oktatásához - tájékoztatott Prof. Dr. Kovács Levente kiemelve, hogy versenyképes gyakorlati tudást kínálnak a jelentkezőknek, akik számára előnyt jelenthet, hogy helyben szerezhetnek diplomát.
Terveik között szerepel, hogy a gépészmérnöki alapképzést nappali munkarendben is elindítjuk, emellett egyetemünk és a katolikus egyetem közös gépészüzemmérnöki (BProf) alapképzési szak alapítását és indítását tervezi - tudatta az ÓE rektora. A szak képzési programját a térség munkaerőpiaci igényeinek figyelembevételével dolgozzák ki, ezzel is segítve a fiatal tehetségek helyben maradását, tudáshasznosítását, közvetve pedig a régió gazdasági fejlődését - tette hozzá Prof. Dr. Kovács Levente kiemelve, hogy az idén szeptemberben induló képzéshez a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Kar biztosítja az oktatókat.
Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona arra hívta fel a figyelmet, hogy a jászberényi képzési portfólió bővítését a helyi igények hívták életre. Az EKKE rektora megköszönte az Óbudai Egyetem vezetésének, hogy közösen dolgozhatnak azon, hogy a műszaki képzés is meghonosodjon a régióban. Köszönetet mondott a Jászsági Menedzser Klub vezetőjének és az előkészítésben résztvevő tagjainak is. Az itt működő vállalkozások számára szakképzett munkaerőt fog biztosítani a gépészüzemmérnök-oktatás megvalósítása, illetve a jászberényi és a környéken élő fiataloknak is esélyt ad arra, hogy helyben szerezzenek versenyképes diplomát. Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona a jászberényi kampuszbővítésről is tájékoztatást adott megemlítve, hogy az infrastrukturális fejlesztés a műszaki képzést is szolgálja majd.
A helyi vállalkozók nevében Dr. Rédei István, a jászberényi székhelyű CO-OP Star Zrt. elnök-vezérigazgatója üdvözölte a műszaki képzés elindulását a térségben. Dr. Varró Bernadett, a jászberényi kampusz főigazgatója úgy véli, hogy a most elinduló együttműködés eredményeként megszűnhet a környéken a bizonyos ágazatokat sújtó szakemberhiány.
Az ünnepélyes aláírást követően 11 helyi vállalkozás vezetőjével írtak alá szándéknyilatkozatot arról, hogy a szeptemberben induló gépészüzemmérnök képzésnek gyakorlati helyet biztosítanak. Elhangzott, hogy rajtuk kívül még 15 cég jelezte csatlakozási szándékát a programhoz.