Anno


Than Károly mellé került tanársegédnek, majd 1868-ban külföldi tanulmányútra ment. Bunsen és Helmholtz mellett dolgozott. Doktorátusát Heidelbergben szerezte meg. Hazatérése után magántanári képesítést szerzett és gyógyszerészhallgatók kémiai oktatását végezte. A Magyar Tudományos Akadémia 1876-ban tagjává választotta. 1900 és 1905 között elsőként foglalkozott Magyarországon a radioaktivitás jelenségeinek vizsgálatával. Tevékenységéről, munkásságáról a Természettudományi Lexikon (Akadémiai Kiadó Budapest, 1967) a következőket írja: "Lengyel Béla (1844 - 1913) vegyész, egyetemi tanár, az MTA tagja. Főleg analitikai és szervetlen kémiai tudományos kutatásai jelentősek. Felfedezte a szén-szubszulfidot (C3S2), elsőként állított elő nagyobb mennyiségben tiszta kalciumot."

Ezen a napon született Dömösön 1869-ben Zelovich Kornél mérnök, műegyetemi tanár, akadémikus. Zelovich 1894-től különböző beosztásokban a MÁV-nál dolgozott, 1914-től a Műegyetem tanára, 19121-23 között pedig rektora volt. Számos munka, több technikatörténeti mű szerzője volt.

Tomits fizikus volt, a műszaki tudományok doktora (1952). Tanulmányait a budapesti tudományegyetem, matematika-fizikaszakán végezte. 1907-ben Eötvös Loránd tanársegédje, 1913-ban doktori diplomát szerzett. Ugyanez évben a Posta Kísérleti Állomásra került, 1920-tól haláláig az Állomás elektromos osztályát vezette. 1924-41 között a műszaki egyetemen a távíró-távbeszélőtechnika meghívott előadója volt. Mint kutató főleg a távkábel- és légvezetékes áramkörök átviteltechnikai és fenntartási kérdésével, továbbá gyengeáramú vezetékek erősáramú befolyásolásának problémáival foglalkozott. Számos dolgozata jelent meg a Magyar Posta Műszaki Közleményeiben.1953. január 9-én hunyt el Budapesten.
Főbb művei:· Csillapítás fogalmak a távbeszélő technikában: a csillapítás-értékek mérése (Bp., 1947);
· Katódcsövek alkalmazása a vezetékes távbeszélőtechnikában (Bp., 1947). forrás:www.oregradiok.hu
Ezen a napon született Budapesten Polányi Mihály kémikus, orvos, termodinamikai kutató, akiről az abszorpciós potenciál kiszámítására szolgáló képletet elnevezték. Az Egyesült Izzó kutatóivaldolgozott együtt a nagyüzemi kriptongyártás technológiájának kidolgozásában. Talán az a munka vezette a sok vitát kavaró tudósközösségek működését leíró elméletet kidolgozásához. 1976-ban hunyt el.