Anno
Mi történt anno április 8-án?
Ezen a napon hunyt el Budapesten Eötvös Loránd, vásárosnaményi báró, magyar fizikus, akinek egyik legismertebb alkotása a nevét viselő torziós-inga. Egyetemi tanár, vallás- és közoktatási miniszter, hegymászó. Báró Eötvös Loránd 1848. július 27-én született elszegényedett arisztokrata család sarjaként.
Apja Báró Eötvös József író, politikus, anyja Rosty Ágnes. Jogi tanulmányokba kezdett, majd átváltott a természettudományokra. 1867-ben Heidelbergbe utazott, ahol Bunsen, Helmholtz és Kirchhoff tanítványa lett. 1870-ben summa cum laude doktorált. A pesti egyetemen tanársegéd lett, majd 1871-ben az elméleti fizikai tanszéken nyilvános rendes tanárrá nevezték ki. 1874-ben jogot kapott arra, hogy kísérleti fizikai előadásokat is tarthasson. 1878-ban Jedlik Ányos nyugalomba vonulása után a kísérleti fizika professzora lett, és megbízást kapott az elméleti és kísérleti fizikai tanszék összevonásával létrehozott Fizikai Intézet igazgatói teendőinek ellátására. 1873-ban az MTA levelező tagjává, 1883-ban rendes tagjává, 1889-ben pedig elnökévé választották. 1894. június 10. és 1895. január 15. között vallás- és közoktatási miniszter volt. 1905-ben lemondott akadémiai elnöki posztjáról, de tudományos tevékenységét az egyetemen a haláláig folytatta.
Az 1870-es évek elejétől két évtizeden át a kapillaritás jelenségével foglalkozott. A felületi feszültség mérésére új módszert dolgozott ki, az Eötvös-féle reflexiós módszert. Elméleti úton felismerte a folyadékok különböző hőmérsékleten mért felületi feszültsége és molekulasúlya közötti összefüggést, ami az Eötvös-féle törvényként lett ismeretes. A gravitáció felé az 1880-as években fordult az érdeklődése. A gravitációs tér térbeli változásának mérésére megszerkesztette világhírűvé vált torziós ingáját.
Eötvös-inga (torziós inga)
Eötvös gravitációs méréseiben kétféle alakú torziós ingát használt: Az első alak: a torziós dróton függő vízszintes rúd mindkét végére platinasúly van erősítve, így a rúd végein elhelyezkedő tömegek egyenlő magasságban helyezkednek el (görbületi variométer). A görbületi variométer a Coulomb-mérleg pontosabbá és stabillá tett változata, amivel a nehézségi erő potenciáljának deriváltjait lehet meghatározni. Ebből levezethető a potenciál szintfelület görbülete. A második alak: a vízszintes rúd egyik végére ugyancsak platinasúly van erősítve, másik végén vékony szálra erősített platinahenger lóg alá, így a rúd végein levő tömegek különböző magasságban vannak, amivel a horizontális gradienseket is meg lehet határozni (horizontális variométer). A horizontális variométer - Eötvös főműve - a tulajdonképpeni Eötvös-inga.Horizontális variométer, az első Eötvös-inga, 1891 májusában készült el. A műszer elve igen egyszerű, ha ugyanis a két tömegre ható vonzóerő nem teljesen egyenlő, egymástól nagyságban vagy irányban eltér, akkor a rúd a vízszintes síkban elfordul, és a felfüggesztő platina szál megcsavarodik. A megcsavart drót rugalmassága a rudat eredeti helyzetébe igyekszik visszafordítani. A rúd tehát ott fog megállni, ahol az egymással szemben működő vonzó erő és rugalmas erő forgatónyomatéka egymással egyenlő.
1881-ben ezen a napon született Oltay Károly mérnök, műegyetemi tanár, az MTA l. tagja (1918 - 49). A BME-n 1903-ban nyert oklevelet, majd a műegyetem geodéziai tanszékén Bodola Lajos tanársegéde, utóbb adjunktusa; közben hosszabb időt töltött a potsdami geodéziai intézetben. 1913-tól haláláig a geodézia rendes tanára. Részt vett az Eötvös-féle geofizikai és felső geodéziai mérésekben, Sterneck-féle ingákkal az ország számos helyén határozta meg a nehézségi gyorsulás szabatos értékét. 1927-ben létrehozta a Magyar Geodéziai Intézetet, amelynek tudományos működését ő vezette. A korszerű alapvonalméréseket - invardrótos berendezéssel - ő vezette be hazánkban. 1932- től Bp. városmérésének munkatársa, majd vezetője, 1945-től a háború alatt elpusztult Duna- és Tisza-hidak újjáépítésével kapcsolatos geodéziai mérések irányítója.
Több, széles körben használatos geodéziai mérőműszer (pl. az Oltay-féle felsőrendű szintező műszer, a prizmás tachiméter stb.) szerkesztője. 52 esztendős oktatói működése során mérnökök generációit nevelte fel. 1925-től 1949-ig a Geodéziai Közlöny szerkesztője. Mintegy másfél száz tanulmányát tette közzé.
Budapesten hunyt el 1955. október 18-án.
- F. m. A nehézséggyorsulás budapesti értékének meghatározása (Bp., 1917);
Geodézia (Tan- és kézikönyv mérnöki használatra. I - IV., Bp., 1919 - 1920, a Magy. Mérnök és Építész Egyl. aranyérmével kitüntetve);
A geodézia elemei (Bp., 1921); Logaritmuskönyv négy számjeggyel (Bp., 1924);
A földi és légi fotogrammetria alapelvei és műszerei (Bp., 1926);
Geodéziai egyetemi tankönyv (Bp., 1951);
A budapesti invardrótmérés (Bp., 1951). - Irod. A Bpesti Műszaki Egyetem oktatóinak tudományos és műszaki alkotásai (Bp., 1952);
Horváth K.: O. K. (Geodézia és Kartográfia, 1955);