Elhunyt Vekerdi László tudós-könyvtáros, tudománytörténész
Elhunyt Vekerdi László. A magyar szellemi életet pótolhatatlan veszteség érte a kiemelkedő tudású könyvtáros, népművelő, tudománytörténész, József Attila és Széchenyi-díjas író, a Magyar Örökség-díj tulajdonosa, a Bethlen Gábor Alapítvány alapító-kurátora halálával.
A tudásvágyó ifjú Vekerdi a Debreceni Református Kollégiumban érettségizett, ahonnan - írói ambíciókkal - a soproni erdőmérnöki főiskolára került. Három év múltán a NÉKOSZ Pápai Páriz Ferenc Kollégiumának medikus hallgatója a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1951-ben avatták orvossá. 1955-ben Debrecenben; Petrányi Gyula és Sántha Kálmán professzorok egyik kiváló tanítványaként lett belgyógyász szakorvos. Sántha Kálmán boszorkányperét követően - saját harcait megharcolva -, a budapesti Onkológián folytatta eredményesnek induló orvosi pályáját.
Amikor azt az igazságérzettől hajtva elhagyta, Rényi Alfréd jóvoltából került kutató-könyvtárosnak, a MTA Matematikai Kutatóintézetébe. Rengeteget olvasott, fordított és egyre többet publikált. Ekkoriban főként a természettudományok és a matematika kultúrtörténetével, az Akadémia történelmi szerepével, Galileivel, Pascallal, Descartes-tal foglalkozott. Vekerdi egész életművét a tanulással párosuló alkotás kényszere hatotta át. Ezt sajátította el, miközben a teremtés titkát kutatta az európai szellemiséget meghatározó három kiváló tudós- ember életében. Századokat átívelve igyekezett velük a legbensőbb kapcsolatba kerülni, s szellemi érintkezését, élményeit olvasóival is megosztani...
Útkereső tájékozódása és tudása szinte meghatványozódott, amikor a 60-as évek közepétől az egyetem bölcsészkarán is előadott. Tanúsíthatom, hiszen tanítványa voltam - s két évig munkatársa is a Kutatómunkások című könyv elkészítésében -, hogy kivételes tudású, áldozatos nemzetnevelőként tisztelt minden teljesítményt és embert, de ki nem állhatta, kigúnyolta az álságot, az uraskodó gőgöt, a tekintélyelvűséget. A kor hatalmasai ezt nehezen tűrték, büntették, a közéletben viszont egyre többen úgy tisztelték, mint aki a tudomány őre, élő lelkiismerete maradt a honi társadalomban!
Vekerdi nevét az Arcok és vallomások sorozatban megjelent Németh László portré kapcsán ismerte meg a hazai közvélemény. A másokért élő, értékteremtő, esszéírót középpontba állító kitűnő könyv miatt óriási támadás zúdult a szerzőre. Ennek egzisztenciális következményei voltak. Vekerdi a nemtelen támadások következtében, „félpénzért" került a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Szerzeményezési Osztályára. Ahogy tisztelői állították: közel négy évtizeden át Michelangelóként széklábakat faragott. A könyvtárat használó természettudósok azonban tudják, hogy a magyar tudományos élet szerencséjére történt ez így, hiszen az ő értő szakmai munkája és lebilincselő tájékozottsága, szolgálata nélkül, a Kádár-korszakban (sőt utána is), aligha kerülhettek volna a világ élenjáró tudományos művei és fontos folyóiratai Magyarországra, a MTA Könyvtárába.
A Magvető Kiadó népszerű Gyorsuló idő sorozatát az ismeretterjesztő szándék jegyében indította el. Hű maradt pedagógus és lelkész ősei hivatásához akkor is, amikor igazi népművelőként, a Magyar Rádió Véges végtelen című műsorának kétszáz adásában megosztotta tudását a világról. A magyar szellemi élet legendás alakjaként, magányos ellenállóként, a hatalomnak, tekintélynek behódolni nem akaró utolsó szabad emberként méltatták 2003-ban, az év ismeretterjesztő tudósa díj átadásakor.
Sokoldalúságát jelzi, hogy megjelent írásai, munkái számtalan tudományterülethez köthetők, mint pl: tudománytörténet, orvostörténet, matematikatörténet, fizika (és története), irodalomtörténet, természettudomány, biológia, általános nyelvészet, történettudomány, művelődéstörténet, néprajz, informatika, kibernetika, genetika, lexikonok története, mechanika, kémia, könyvkiadás, régészet, helytörténet, fotótörténet, földrajz, ökológia, szobrászat, könyvtártörténet, olvasástörténet, statisztika, filozófia s még folytathatnánk. A latin, angol, német, francia nyelven túl, a szláv nyelveket is ismerte, tájékozódásaiban használta őket. Sokan polihisztornak nevezték, ám e titulust nem szerette.
Vekerdit igazságkereső szándéka, elkötelezettsége tette a hetvenes években az Ilia Mihály szerkesztette Tiszatáj védelmezőjévé, a Bethlen Gábor Alapítvány egyik kezdeményezőjévé, majd kurátorává, aki ott volt Monoron és ott volt ama nevezetes találkozón Lakiteleken is. Ő azonban nem az ellenzék, hanem az emberi szabadságért küzdő, szabadon szolgáló értelmiség klasszikus képviselője, akinek szellemi horizontját olyan nemrég elhunyt kortársa, barátja; mint Németh László, Karácsony Sándor, Szent-Györgyi Albert, Rényi Alfréd, Szabó Árpád, Fülep Lajos, Hamvas Béla, Várkonyi Nándor, Benedek István, Juhász Nagy Sándor, Szentágothai János, Fodor András, Bozay Attila, Domokos Mátyás, Forgács Péter, Hernádi Gyula, Kenéz Imre, Kőrösi József, Szabó T. Attila, Veres Péter, Illyés Gyula, Bibó István, Cs. Szabó László, Szalay Sándor, Csanádi Imre, Nagy László, Kiss Ferenc, Pilinszky János, Levendel László, Simonyi Károly, Czine Mihály, Varga Domokos, Marx György, Szabó Gábor, Tüskés Tibor, Nagy Gáspár, Baka István, Márton János és a múlt sok más szellemi nagysága, ill. ma is élő számos olvasója, hallgatója, vitapartnere, munkatársa, tanítványa, barátja és sorstársa jelöli...
Megbecsülését tükrözi, hogy 80. születésnapján, a szegedi Tiszatáj folyóirat Egy szabad ember címmel kitűnő emlékkönyvet adott ki, a Természet Világa pedig gondosan összeállított, színvonalasan szerkesztett képes Különszámot jelentetett meg tiszteletére.
Tizenhat könyve, tizenöt könyvfordítása, több mint félezer kisebb-nagyobb tudományos és tudomány-népszerűsítő dolgozata jelent meg életében, jórészük a magyar vidék folyóirataiban (Tiszatáj, Forrás, Alföld, Jelenkor, Új Forrás, Napjaink). Számos hangfelvétel, kézirat maradt utána.
Ezeknél felmérhetetlenebb értékű az emberi-szellemi hagyaték, amit Vekerdinek köszönhetünk. Olyan alkotó ember volt ő, akit a humaniórák és a reáliák, a múlt és a jelen, a haza és haladás ügye egyaránt izgatott, aki a „szerettem az igazságot, gyűlöltem a hazugságot" igézetében élt. A hivataloktól viszolygott. Közfunkciót, amivel a rendszerváltás után igyekeztek őt elismerni, nem vállalt.
Sokoldalúságát, toleranciáját és kisajátíthatatlanságát is tükrözi, hogy 1992-ben egyszerre kapta meg az akkor alapított Szent-Györgyi Albert-díjat és a József Attila-díjat, 1993-ban pedig a Tiszatáj-díjat , meg a Soros életmű-díjat. 1994-ben a Természet Világa Nívódíját, 1998-ban az Év Könyve díjat, a Sorskérdések árnyékában c. műve kapta. 1999-ben, A Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti-keresztjét, Hámori József miniszter adta át neki. 2000-ben Pro Literatúra-díjban, 2001-ben Széchenyi-díjban részesült. 2003-ban kapta meg Az év ismeretterjesztő tudósa kitüntető elismerést, 2004-ben pedig a Magyar Örökség - díjat. 2007-ben a Németh László Társaság Németh László-díját, legutóbb pedig, 2008. december 5-én, a Bethlen Alapítvány Teleki Pál Érdemérmét vette át.
Vekerdi nevéhez fűződött az elcsatolt területeken élő tudósok szakmai kapcsolatainak, valamint az erdélyi orvos-hallgatók honi tanulmányútját szolgáló Menczel Katalin Ösztöndíjnak a gondozása.
Halála előtt két héttel jelent meg a 18. századi magyarországi és erdélyi pestisjárványokról szóló munkája, néhány hónappal korábban pedig a Fülep Lajosról szóló kötete - idézi a gondola.hu Bakos Istvánt, a Bethlen Gábor Alapítvány kurátorát.
Dr. Vekerdi László temetése 2010 január 27-én szerdán 11 órakor lesz a Farkasréti temetőben, amelynek Hóvirág utcai ravatalozójában veszünk végső búcsút tőle.