Anno
Mi történt anno május 1-én?
Ma van a munka ünnepe, a munkavállalók szolidaritásának napja. Több helyen majálist tartanak. A mai napon tartják 1882-től a munkások nemzetközi ünnepét. A nyolc órás munkanapért folytatott küzdelem a XIX. század közepétől kezdődött nagyjából egy időben Európában és Észak-Amerikában. A tengerentúlon több helyen is sikeres volt a mozgalom, mely igazi lendületet az 1880-as évek után kapott.
Ez összefüggött azzal, hogy az 1873-tól tartó, hosszabb gazdasági depressziós szakaszban 1883 és 1885 között a gazdasági válság mélypontra jutott. Az AFL , 1884. októberi kongresszusán ismét követelte a nyolcórás munkanap törvénybe iktatását. Egy évvel később követelései alátámasztására az AFL 1886. május 1-re hirdetett általános sztrájkot.
350.000 munkás lépett sztrájkba, akik közül 200.000 (elsősorban az állami alkalmazottak) el is érte, hogy munkaideje nyolc órára rövidüljön. Az akció nem volt vértelen. Millwaukee-ban a munkások ellen kivezényelt rendőrség a tömegbe lőtt. A sortűznek kilenc áldozata volt. A legviharosabb összecsapásra Chicagóban került sor. Ezzel azonban a tömegmozgalmak nem értek véget. Május elejétől a helyi McCormick mezőgazdasági gépgyárban sztrájk kezdődött. A tulajdonosok sztrájktörőket alkalmaztak, s a már kialakult amerikai hagyományoknak megfelelően a sztrájktörők védelmére kivezényelték a rendőrséget. A gyár sztrájkoló munkásai május 3-án üzemük kapuja elé vonultak. A rendőrök a tömegbe lőttek, s a sortűz következtében négy ember meghalt.
Ez a sortűz azután elszabadította a szenvedélyeket. Az anarchista munkásvezetők a chicagói Haymarket Square-re tiltakozó nagygyűlést hívtak össze. Az amerikai anarchistáknak nagy befolyásuk volt az Európából bevándorolt, főként német ajkú szakmunkások között, különösen Chicagóban és környékén. Szavukra 3000 ember jött össze és hallgatta nyugodtan a szónokokat, amikor váratlanul bomba robbant. A robbanás következtében egy rendőrtiszt meghalt, többen megsebesültek. A kivezényelt rendőrök azon nyomban újra a tömegbe lőttek, és a sortűz újabb halálos áldozatokat szedett. A helyi kormányszervek az összetűzést arra használták fel, hogy a legbrutálisabban leszámoljanak az anarchista mozgalommal, s egyúttal megtörjék a fellendülő munkásmozgalmat is.
Nyolc anarchista vezetőt állítottak a vádlottak padjára, mégpedig olyan manipulált bírósági eljárás keretében, ami általános felháborodást keltett a nemzetközi közvéleményben. 1886. június 21-én megkezdődött a per. A nyolc anarchista vezetőt nem azzal vádolták, hogy ok követték el a merényletet, mivel ezt semmiképp sem tudták bizonyítani. A vádat felbujtásra, sőt eszmei felbujtásra korlátozták - ami tulajdonképpen egyet jelentett azzal, hogy az anarchista vezetőket eszméikért tartóztatták le. A vádlottak ellenséges környezetben, valóságos tárgyalóterembeli lincs-atmoszférában, a bíró állandó közbeszólásaitól zavarva is ízekre szedték a vádat, rávilágítottak a vádpontok ellentmondásaira, a hamis tanúzás többszöri és nyilvánvaló tényére, az igazi tanúk szándékos eltávolítására. A vádlottak közül egyesek alibit is igazolni tudtak. A bíróság azonban mindennek ellenére nyolcuk közül hetet halálra ítélt, s négyükön az ítéletet 1887. november 11-én végre is hajtották.
Miként az Egyesült Államok történetében nemegyszer előfordult, utólag hivatalosan is elismerték, amit a kortárs demokratikus amerikai és nemzetközi közvéleményben kezdettől fogva sokan tudtak: az ítélet hamis, justizmord történt. Hat ével azután, hogy négy vádlottat felakasztottak, az állam kormányzója teljes kegyelmet adott az életben maradottaknak.