Harc a naftáért
„Harc a petróleumért"- címmel konferenciát tartottak Zalaegerszegen, az MH Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint MOL Csoport szervezésében - tudósít a honvedelem.hu. A konferencián kilenc előadásban foglalkoztak a hadtörténészek és egyetemi oktatók a kőolaj szerepével és hatásaival a háborúkra - a modern hadviselés kezdetétől napjainkig.
A rendezvény megnyitóját Magyar Károly, a Zala Megyei Bíróság elnöke, Holló József altábornagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója, valamint Tóth János, a Magyar Olajipari Múzeum igazgatója tartotta.
Holló megnyitó beszédében kiemelte, hogy a megye és ez az épület méltó helyszíne ennek a konferenciának, melynek fontosságát támasztja alá az, hogy a napjaink háborúi a technikák háborúja, ahol a hadi eszközöket valamilyen formában üzemeltetni, működtetni kell. Ehhez a működtetéshez szükséges energiaforrás zömmel a kőolaj és a származékaiból kerül ki. Az olaj stratégiai fontosságát már az első világháborúban sokan felismerték. Egyes katonai vezetők aktualizálták a híres francia hadvezér mondását - miszerint a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz -, és a technikai eszközök tömeges megjelenésével már azt hirdették, hogy a háború megnyeréséhez, olaj, olaj és végezetül is olaj szükséges.
A harckocsik 1916-os megjelenését követően vált egyértelművé az olaj fontossága és a háború kimenetelét meghatározó szerepe. Ez a szerep tovább fokozódott a többi korszerű haditechnika belépésével. A hadműveletek egyre nagyobb területekre terjedtek ki, többek között a tengerekre és az óceánokra. A kitágult tér és az új haditechnikai eszközök, így a repülők megjelenése egyre több energia biztosítását követelte meg a hadviselőktől. A háborús elméletek kidolgozásában, ezekben az években ismerték fel a repülők használatának a fontosságát is. Egy-egy fontos szárazföldi hadművelet sikeres befejezésében a légi fölény kivívása és megtartása nélkülözhetetlenné vált. Az első világháború csatáiban először a vadászrepülők jelentek meg, de később a háború vége felé már a bombázókat is bevetették. Az első légi hadsereget 1918-ban a franciák állították fel; több mint hatszáz repülőgép tartozott ehhez a kötelékhez. Az első világháborút követő években a repülőgépgyártás meghatározó ágazattá vált, de ugyanolyan nagyot fejlődött a hadiiparon belül a harckocsigyártás is.
Később, az 1960-as évek végén a harcászati elvek kidolgozóira a rakétatechnika, ezen belül az interkontinentális rakéta fejlesztése és rendszerbe állítása volt ilyen nagy hatással. Az olaj a világon ezekben az években vált hosszú távú stratégiai energiahordozóvá és maradt meg ez a szerepe napjainkra is. Ezért tartotta hasznosnak azt a kezdeményezést, ami arra irányult, hogy így az energiahordozók oldaláról megközelítve váltsanak szót a történészek és kutatók az elmúlt időszak háborús eseményeinek tapasztalatairól.
A megnyitót követően katonai és polgári szakértők foglalkoztak a kőolaj és a kőolaj származékok szerepének alakulásával a 19. századtól az 1980-as évek közepéig. A jobb érthetőség miatt az előadók a referátumok középpontjába a két világháború tapasztalatait állították. Az előadásokon a téma feldolgozói számadatokkal bizonyították, hogy a háborúk megvívásában a motorizáció fejlődésével ugrásszerűen nőtt meg a kőolaj használatának jelentősége. A konferencián résztvevők konkrét történelmi példákon keresztül tudhatták meg, hogy a német hadvezetés a második világháború kezdetén rossz stratégiát folytatva, a szénre és a kiépített vasúthálózatra alapozva akarta meghódítani Európát. Végül elmondható, hogy a németek a Szovjetunióból származó olaj segítségével foglalták el Kelet- és Nyugat-Európát. Ezekben az időben a németeknek az orosz piac meglehetősen nagy olaj beszállítónak számított. A németek csak akkor veszítették el ezt a piaci kapcsolatot, amikor megtámadták a Szovjetuniót. A német vezetés egy kicsit későn ismerte fel a kőolaj fontosságát a háborúkban. Az oroszok elleni harcban már a hadműveleti tervezés fontos részét képezte a kőolaj utánpótlás biztosítása, ugyanis tudatosult a német vezetésben, hogy ennek hiányában csak veszíteni lehet. A Szovjetunió elleni hadműveletekben a páncélosok gyors előremozgásával kellett számolniuk, mert a vasúti szállítás itt csak részben volt lehetséges. Egy páncélos hadtest mozgásban tartása pedig rengeteg üzemanyag felhasználással járt, ezért ennek a logisztikáját ilyen nagy távolságokra, nehéz volt megszervezni. Ezért törekedtek a németek a szovjet olajmezők minél gyorsabb megszerzésére és indítottak külön csapatokat többek között a bakui olajmezők elfoglalására. Nagy jelentősége volt még a Szovjetunió elleni harcokban a romániai olajmezőknek is, amit a kapacitáson felüli kitermeléssel rövid időn belül kimerítettek. A németek mindent megpróbáltak, hogy Európán kívül is olajhoz jussanak. 1943 végére az üzemanyag kérdés nagyon kényes pontjává vált a német hadvezetésnek. Az olaj tartalékaik kritikus pontra süllyedtek, ezért ebben az időben a III. birodalom léte forgott veszélyben.
A konferencián több előadás is foglalkozott Magyarország akkori olajtermelésével és ezen belül a zalai olajmezők helyzetével. A háború befejezését követően az akkori vezetőkkel szemben koncepciós perek indultak, ahol a vád az volt, hogy át akarták játszani a kitermelést a németek kezére. Az tény viszont az volt, hogy 1939-ben ezek az olajmezők a világtermelésére nem voltak hatással, de 1943-ra a háború miatt a szerepük lényegesen felértékelődött. A koncepciós perek során nem tudták bizonyítani a vezetők ellen felhozott vádakat, de a rendelkezésre álló dokumentumok alapján ma már tudjuk, hogy ezek a vezetők nagyon tudatosan mindent megtettek azért, hogy a zalai kitermelés ne jusson a romániai olajmezőkhöz hasonló sorsra. A németek követeléseivel szemben a termelés növelése helyett csökkentették a kitermelt olaj mennyiségét, pedig a magyar politikai vezetés is nyomást gyakorolt az olajiparra.
A magyar kőolajmezőnek 1944-es évben tovább nőtt a jelentősége. Fontos volt ez a nyersanyag, mert az osztrák és a szlovák feldolgozó helyekhez viszonylag közel volt, amíg a Romániából származó olajat vasúton, vagy vízi úton kellett szállítaniuk, ami már kockázattal járt. Légi csapásokkal a vasút rombolható volt, a Dunát a szövetségesek hosszan elaknásították. A németek ezekben a hónapokban irányított ásványanyag elosztást írtak elő, ahol elsősorban saját katonai igényeiket helyezték előtérbe. A termelés növekedését sürgették és ezt a kutak számának a növelésével akarták elérni. Nyomatékot adva a követeléseiknek 1944. március 23-án a németek megszállták a zalai olajmezőket és ezzel német felügyelet alá került a termelés irányítása. Hitler utolsó elképzeléseinek egyikében, a II. világháború meghosszabbításában a zalai olajmezők jelentős szerepet kaptak. A németek Magyarországon aktív védelemre rendezkedtek be, amit a páncélosok számának a növelésével érhették el, ez pedig növekvő üzemanyag igényt jelentett. A terület fontosságát jelzi az is, hogy Zala megyében még az utolsó hetekben, 1945. márciusában is több légvédelmi fegyvert telepítettek. A németeknek a szigorításokkal sikerül valamennyi tartalékot képezniük, de ezt a keleti fronton hamar fel is használták.
A kutak jelentősége tovább nőtt azt követően, hogy a szövetségesek 1944. május 12-e után rendszeres csapásokat mértek a németországi üzemanyag feldolgozó üzemekre. Egy hónappal később megkezdődtek a támadások a magyarországi kőolajmezők és tárolók ellen is. A háború törvényei itt is felülírták azokat az elképzeléseket, amelyek úgy gondolták, hogy a közös amerikai-magyar beruházást a szövetségesek megkímélik. A szövetségesek 1944. elején dolgozták ki az úgynevezett „ingabombázások" tervét, amelyek a közép-kelet európai országok ellen irányultak. Ennek az volt a lényege, hogy a bombázó kötelékek angliai és dél franciaországi támaszpontokról szálltak fel. Végrehajtották a feladataikat a kijelölt célpontok ellen és a Kijev környéki repülőterekre szálltak le. Itt történt meg a gépek kötelező felkészítése, feltöltése.
A 15. légi hadsereg kötelékében több mint hétszáz bombázó és közel kétszáz biztosító vadász tevékenykedett. Fő célpontjaik Budapest és az itt található vasúti csomópontok, a szolnoki Tisza híd és környéke, valamint a kőolajtárolók és feldolgozók voltak. Ezekben a hónapokban közel 625 települést ért bombatámadás és több mint 5700 nagyméretű bombát dobtak le. A támadások következtében a magyarországi kőolaj termelés jelentős mértékben lecsökkent, a németek ezért a magyaroknak szánt üzemanyag 90 százalékát megvonták. A németek 1944. végén megkezdték leszerelni, és Németországba szállítani a kőolajtermelésben használatos gépeket és eszközöket. 1945. január végére a szovjet csapatok támadásai miatt, az országban lévő finomítók, valamint a tárolók jelentős része orosz felügyelet alá került, és a március végi támadások után a zalai kőolajmezők is felszabadultak a német megszállás alól.
A konferencia harmadik részében napjaink olajpolitikájáról és az ezzel kapcsolatos közel-keleti háborúkról, a Kuvaitban történt olaj-kút kitörések elhárításáról, a mentőcsapatok munkájáról és a kőolaj kutatások jelenlegi helyzetéről tartottak előadást a szakemberek