Kicsit hihetetlenül hangzik, pedig így van. A napelem képes önmagát regenerálni újra és újra a Nap okozta sérülésekből. A szerkezet a növényi fotoszintézis elvén tud regenerálódni, ráadásul sokkal jobb, akár negyven százalékos hatásfoknál magasabb hatékonysággal is képes dolgozni, tehát bátran nevezhetjük a napelemek következő generációjának. A növények a fotoszintézis során a kloroplasztok segítségével képesek a fényenergiát kémiai energiává alakítani, vagyis életet adó fotoszintézist létrehozni az egyéb alkotóelemekkel együtt. A MIT mérnökei szentül meg voltak győződve arról, hogy ők is képesek ilyen típusú energia előállításra.
A siker a kitartó munka gyümölcse lett, létrehozták tehát az önregeneráló napelemet. Olyan molekulákat kellett találniuk, amelyek a regeneráció mellett képesek a fotonok segítségével elektronokat leadni. Az összetétel természetesen titkos, de annyit azért elárultak, hogy hét féle összetevőből áll, köztük szén alapú nanocsövek is találhatók benne. Ezek kötik össze az egyes cellákat nagyobb egységekké, és szállítják az elektromosságot. Szintetikus, korongokká szerveződött foszfolipidek is tartoznak a szerkezet strukturális felépítéséhez, melyekkel képes az elektromos energia termelésére.
Ezek az összetevők biztosítják a napelem számára a legjobb hatásfokot. Ugyanis, ha egy rész tönkremegy, akkor önmaga képes a meghibásodott összetevőt eltávolítani, és miután kiszűrte a problémás felületet, a cella egy újat hoz létre megtartva ezzel a maximális teljesítményt, és fenntartva azt a látszatot, hogy a napelem gyakorlatilag elpusztíthatatlan.
A MIT mérnökei tehát új távlatokat nyitottak a napelem gyártók előtt, a napkoncentrátoroktól kezdve a papírra nyomtatható napelemekig, és talán most újra egy lépéssel közelebb vitték az emberiséget az életre szóló technikák tökéletesítésében.