Címoldal >
Innováció
Innováció
Tízmilliárd forintra emelt tőkealappal megalakult az Óbudai Egyetem kockázati tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital amelynek révén, az egyetemi innovációk finanszírozási lehetőségei projektenként akár 300 millió forintig terjedhetnek - jelentette be Kovács Levente rektor az intézmény tanévnyitóján.
Mint fogalmazott: kiemelt céljuk, hogy egy erőteljes startup-kultúra honosodjon meg az Óbudai Egyetemen. Olyan innovációs ökoszisztéma, amelynek részei az egyetemhez most csatlakozó középiskolák, a megemelt tehetséggondozó, ösztöndíjak, a megerősített szakkollégiumok. Ezeket egészíti ki az Innováció Menedzsment Doktori Iskola elindítása és a hazai viszonylatban egyedülálló, jelentős anyagi bázisa révén valós támogatást nyújtani tudó kockázati tőketársaság - tette hozzá a rektor.
>>>tovább
A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása" című pályázati kiírásán több, mint 93 millió forintos támogatást nyert el a Kancellár.hu Zrt. Az informatikai tanácsadó vállalat 206 millió forintot meghaladó összköltségvetésű projektje során NXLOG Manager és Agent naplógyűjtő termék kifejlesztése történik.
>>>tovább
A dunaföldvári etanolüzemet működtető Pannonia Ethanol Zrt. az idei évben a bioetanol piac bővülésére számít.
>>>tovább
Az Avalon Car(e) Services és az Opel Magyarország közösen jelentette be Magyarországon elsőként a CarSharing szolgáltatás beindítását.
A CarSharing a világ más országaiban már régóta nagy sikerrel működő, személyre szabott közösségi közlekedési mód, mellyel a nap bármely szakában tetszőlegesen választott autókategóriát vehet igénybe. Olyan újfajta mobilitást tesz lehetővé, mellyel saját tulajdonú autó nélkül is bármikor autóhoz juthat. A CarSharing gondolata Svájcból indult útjára az állandósult közlekedési dugók, a város jobb levegőjének megőrzése, a tervezett és gazdaságos autóhasználat támogatása érdekében.
>>>tovább
Stratégiai fordulóponthoz érkezett a közelmúltban több innovációs díjat begyűjtő IP Systems. Az energetikai szoftvereket fejlesztő, magyar tulajdonú vállalat új vezetőt nevezett ki, és ezentúl a termékképzésre koncentrál.
>>>tovább
Az Okos Jövő Innovációs Klaszter március végén tartott tisztújító gyűlésén egy komoly, európai szintű együttműködés létrehozását tűzték ki célul a jelenlévők.
>>>tovább
Már kevesebb, mint egy hónap áll rendelkezésére azon FMCG területen működő, fenntartható fejlődést és környezetvédelmet szem előtt tartó cégek részére, akik beadnák pályázatukat a Greennovációs nagydíjra.
>>>tovább
Több bejelentést is időzített európai megakonferenciájára az SAP. A madridi eseményen a szoftvergyártó azon innovációit hangsúlyozta, melyek a mobilitás, a közösségi hálózatok, a nagytömegű adatok, a felhő egybemosódásából adódó, újfajta felhasználói élményt adnak.
>>>tovább
A Xerox innovációs energiáit részben arra irányítja, hogy egyszerűsítse a modern közlekedés komplex rendszerét, és ezzel kényelmesebbé, megbízhatóbbá és gazdaságosabbá téve azt a közlekedők számára.
>>>tovább
A Montana azért tudja sikeresen átvészelni a válságot, mert még idejében olyan innovatív termékek fejlesztésébe kezdtek, amelyek piacképesek - jelentette ki a cég operatív irányítását Vadász Páltól (aki a cég stratégiai irányításával foglalkozik a továbbiakban) az év elején átvevő Preklet István.
Az ügyvezető a sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a mostani sikerekben nagy része van annak is, hogy még idejében a magánvállalatok igényeinek a kiszolgálása lett a társaság stratégiájának irányvonala, az államigazgatástól származó bevételekre pedig ma már jóval szerény arányban építenek.
A Magyar Mérnök kérdésére Preklet elmondta, hogy nagyon jó visszajelzéseket kaptak a DigiSec kamerás őrzési rendszerükről , amely "értelmezi" a megfigyelt területen történteket, és ha szokatlan tevékenységet észlel, csak akkor riasztja a kezelőszemélyzetet.
>>>tovább
'Aki tudja csinálja, aki nem tudja tanítja' szokták kissé fanyalogva kommentálni azok tevékenységét, akik érdemtelenül kerülnek rivaldafénybe. Pénteken Békéscsabán alaposan rácáfoltak a mondásra. Nemcsak mondják mit kell tenni, de teszik is.
Mára már elfogadott vélekedés, miszerint a következő évtizedek új gazdasági húzóágazata lehet jó eséllyel az ún. zöld gazdaság, melynek kapcsolódó iparágai várhatóan jelentős számú új munkahelyet fognak létrehozni, s javítják életminőségünket. E munkahelyek betöltéséhez új képzési programokra, új oktatási feltételrendszerre és új együttműködési formákra van szükség.
A Békéscsabai Regionális Képző Központ (BRKK) továbblépett az igényfelmérésen és a cselekvési terven, saját fejlesztési forrásainak felhasználásával, jövőbe történő befektetésként 24 millió forintos oktatási műhelyfejlesztést valósított meg.
>>>tovább
Még mindig tart a napelemek elterjedése. A nagyobb energiakinyeréshez kétféle módon juthatunk. Vagy több napelemet telepítünk, vagy a napelemeket mindig a napsugarakra merőlegesen fordítjuk. Gondoljuk el, mennyivel több a gond a napelemek mozgatására szánt eszközökkel. Hiszen, mint minden forgó-mozgó alkatrész, dinamikus igénybevételnek van kitéve, nem beszélve az időjárás viszontagságairól, valamint az érzékelőket és beavatkozókat összehangoló elektronikák bonyolultságáról.
>>>tovább
Motorosok figyelem! Megérkezett az új mérnöki vívmány! No persze nem egy még gyorsabban száguldó kétkerekűt szeretnénk bemutatni, hanem a motorosok biztonságát elősegítő kabátot.
Már nem újdonság, mégis szerintem kevesen hallottak róla. A francia igazságszolgáltatás kötelékébe tartozó motoros rendőröknek kötelezően jár a légzsákos kabát.
>>>tovább
Kilenc évnyi huzavona után adta be derekát az Amerikai kormány. Massachusetts állam partjainál, a Nantucket-szorosban engedélyt kaptak a 130 turbinából álló létesítményt megépítésére.
A Cape Cod-i szélfarm terve évek óta vita tárgyát képezi, a politikusok és a környezetvédők tagjait is megosztotta - írja a zoldtech.hu.
>>>tovább
A magas fűtési számlák láttán főleg télen többször is elgondolkodunk lakásunk, hűtő-fűtő rendszereink korszerűsítésén. A legtöbb esetben a ház kevésbé jól van szigetelve, mint ma épült társai, nagy a hő vesztesége. Egyre több társasház indul a korszerűsítési pályázatokon, ide értve a külső burkolatok felújítását, a fűtőtestek és a nyílászárók cseréjét. Ők nem is igen tudnak mást tenni, örülnek, hogy áll még a panel, amit a hatvanas években készítettek húsz évre tervezve.
>>>tovább
A dorogi napelemgyár harmadik üzemcsarnokának telepítését kezdte meg a Sanyo Hungary. A beruházás 4,5 milliárd forintos költségét az Európai Unió és a magyar költségvetés közel 900 millió forinttal támogatta - adja hírül a portfolio.hu. A Sanyo első magyarországi gyára 1999-ben épült fel a Dorogi Ipari Parkban, ahol többek között légkondicionálókat, tölthető elemeket (akkumulátorokat), kéziszerszámokhoz és mobil telefonokhoz való akkumulátorokat készítettek.
>>>tovább
Nemrégiben írtunk a Renault-Daimler közreműködésről, valamint arról, hogy a Volkswagen három év múlva piacra fogja dobni elektromos autóját. Most már tisztán látszik, hogy ismét megelőzik, hiszen a Renault a jövő évtől gyártani kezdi a tavaly ősszel megrendezésre került Frankfurti Autószalonon bemutatott Kangoo Z.E.-t és a Fluence Z.E.-olvasható a Renault gyár honlapján.
>>>tovább
Újabb magyar találmány született, mégpedig világhírű. A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizika és Anyagtudományi Kutatóintézete a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karával együttműködve kifejlesztettek egy teljesen újfajta nyomásérzékelő rendszert-írja az MTA honlapja.
>>>tovább
Megérkezett a wolfsburgiak legújabb vívmánya, ezúttal egy taxi képében. A Volkswagen Hannoverben mutatta be legújabb fejlesztését a Taxi Milánót. A különlegessége az, hogy igazi környezetvédelmi fejlesztés, hiszen elektromos hajtású. Már régebb óta foglalkoznak az elektromos és a hibrid hajtással, mert nagyon jól tudják, hogy csak így lesznek képesek tartani a versenyt a többi gyártóval szemben.
>>>tovább
Az autógyártók a világválság miatt nagyon kevés jármű eladásával büszkélkedhetnek. Egyénileg még nehezebb érvényesülni a piacon, nem véletlen tehát, hogy elég sok nagyvállalat szövetséget köt a másikkal. Nincs ez másként a Renault-Nissan csoport és a Daimler AG között sem -írja a német dw-world.
>>>tovább