Bulvár
Míg négy éve 7, két éve 9, ma már 11 magyar egyetem van a világ élvonalában - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
A közlemény szerint az előrelépés hátterében a magyar felsőoktatás megújítása áll, amelynek célja az egyetemek összekapcsolása a gazdasággal és a térség szereplőivel. Ennek eredményeként egy versenyképesebb, rugalmasabb, kiszámíthatóbb és a magyar kulturális értékeket megerősítő, autonóm egyetemi modell alakult ki.
>>>tovább
A Prologis a közelmúltban hat bérleti megállapodást kötött Lengyelországban, összesen 54900 négyzetméter területről.
Lelassult a huszonegyedik század eddig eltelt éveiben a hőmérséklet emelkedés üteme, melyből tudósok egy nemzetközi csoportja arra következtet, hogy a korábban véltekkel szemben mégsem várható az éghajlat szélsőséges felmelegedése ötven-száz éven belül.
Csődöt jelentett Kína és egyben a világ egyik legnagyobb napelem gyártója, a Suntech. A hatalmas piaci túlkínálat miatti áresés, valamint az amerikai és európai dömpingellenes eljárások igencsak hátrányosan érintették a nagyvállalatot.
Az elmúlt évek megszokott tendenciájával ellentétben az idei év második negyedévében Európában nőhetnek a napelemek árai. A gyártók kiadták készleteiket és kivárnak az EU anti-dömping akciójának befejezéséig.
Van, aki hiszi, van aki nem. Bár botorság volna azt állítani, hogy egyedül vagyunk a világegyetemben. A Vlagyivosztokban talált lelet szerint még az is lehet, hogy a Földön valaha idegenek éltek...
A grönlandi és antarktiszi jégtakarók teszik ki a Föld gleccserjegeinek nagyjából 99,5 százalékát, így ha egyszer teljesen elolvadnának, összesen hatvanöt méterrel növelnék meg a globális tengerszintet. A szakértők szerint ennek azonban elenyészően kicsi a valószínűsége.
Az Apple számítástechnikai cég szoftverekért és szolgáltatásokért felelős igazgató-helyettese, Eddy Cue nemrégiben igazgatótanácsi helyet kapott a Ferrarinál. Lehet, hogy az olasz sportkocsi is hangvezérlésre reagál majd?
No persze ez csak vicc, hiszen az alkoholfogyasztást is csak mértékkel szabad művelni. Skóciában azonban rájöttek, hogy ha minél több whisky fogy, annál több seprő keletkezik, melyet aztán járművek hajtására lehet felhasználni.
Sanghajban majd csak jövőre, ám Kuangtung tartományban már az idén bevezetésre kerül az a kereskedelmi rendszer, mely fokozatosan és szigorúan ellenőrzi az ország káros anyag kibocsátását.
Az amerikai szélenergia ipar újabb mérföldkőhöz érkezett, ugyanis a kontinensen telepített szélerőművek összteljesítménye már meghaladja az ötven gigawattot. A szektor jövője ennek ellenére mégis bizonytalan.
Rengeteg elektronikai eszközünk az elmúlt évek, illetve évtizedek folyamán lett egyre kisebb és praktikusabb. Gondoljunk csak a számítógép monitorokra, melyekből még a 13"-os méret elhelyezése is komoly problémának számított. Most a nyomtatókon a sor.
A Fővárosi Távhőszolgáltató Zrt., vagyis a FŐTÁV még februárban hirdetett pályázatot lakóházak számára. A most kihirdetett nyertesek napelemeket kapnak a tetőre, illetve teljesen felújítják melegvíz-rendszerüket.
Többek között a kommunikációs szakemberek és a kkv-k számára kínál hatékony kutatási megoldást a KutatóCentrum új szolgáltatása, a Villámkutatás. A módszer segítségével néhány nap alatt, mérsékelt büdzséből juthatnak megbízható információkhoz a PR-osok és marketingesek.
A globális felmelegedés mindenkire hatással van, aki csak él és mozog. Szakértők azonban azt mondják, mindenekelőtt a városok lakóit fenyegeti leginkább. Néhány település ezért már meg is kezdte a felkészülést.
Grönland nagyon érzékeny a klímaváltozásra. A kutatók szerint, ha a globális felmelegedés továbbra sem lanyhul, hamarosan zöld szigetté változhat. A folyamat onnantól visszafordíthatatlanná válik, a jég évezredek múltán sem regenerálódhat.
Sokan vannak, akik máig is kételkednek a Föld folyamatos felmelegedésében. Van, aki azt mondja, ez egy természetes folyamat és nem kell vele foglalkozni, van aki az emberiséget okolja, de még mindig többen vannak, akik szerint nem is létezik. Egy független tanulmány azonban ismét bizonyított.
Az internet befolyás az okostelefonok számának növekedésével Magyarországon is egyre nehezebb szétválasztani a munkát és a magánéletet. Ez különösen a férfiakra igaz, mivel több, mint kilencven százalékukat munkaidőn kívül is keresik hivatalos ügyekben a Randstad Workmonitor legfrissebb adatai szerint.
Videók egész hadát találhatjuk meg az egyes fájlmegosztó portálokon, melyek az előadás közbeni rendzavarást szemléltetik. Japán mérnökök kifejlesztették a hangfegyvert, mely elhallgattatja a bekiabálókat és a duruzsolókat.
Ismét támogatja a legnagyobb vitorláseseményként ismert Kiel-i vitorláshetet az SAP. A balti-tengeri város partjánál júniusban megrendezésre kerülő fesztiválra ötezer hajózót várnak.




