Napkő
A vikingek rettentő jó hajósok voltak, sőt egyes tények azt igazolják, hogy ár Kolumbusz előtt Amerikában jártak. Azonban nekik még nem volt iránytűjük, akkor pedig hogyan navigáltak?
A kérdésre a válasz nagyon egyszerűnek tűnhet, hiszen a Nap és a csillagok állásából könnyedén meg lehet határozni a helyzetünket. De mi volt akkor, amikor az égitesteket felhőtakaró borította? A tudósok azt mondják, hogy ilyenkor a hajósok „napkövekkel" navigáltak.
Többen szkeptikusok a feltevéssel szemben, hiszen azt mondják, hogy nagyon pontatlan lenne a „kövek" segítségével a Nap helyzetének meghatározása. A vikingek napórák segítségével navigáltak, ám felhős napokon ezt nem igazán tehették meg. Az északi irányt azonban valahogyan meg kellett határozniuk, és sokak szerint a napkő ebben lehetett segítségükre. A megoldást 1967-ben Thorkild Ramskou, dán régész vetette fel, aki szerint a kövek segítségével a hatvanegyedik szélességi körön hajóztak a vikingek, s közben tisztában voltak az égtájak irányával is. Először nem hittek neki, ám később tettekkel is igazolták, hogy van valami az állításban, és a napkő valóban navigációs eszközként szolgálhatott.
A napkő egyébként egy kalcithoz hasonló, áttetsző kristály, amely természetes polaroid szűrőként viselkedik, vagyis a fotonok csak az egyik síkon tudnak rezegni -írja az sg. A navigálás pedig azon alapult, hogy a levegő is polarizálja a fényt, mégpedig körök formájában, amiknek középpontja a Nap. Amikor a kristályt az ég felé emeljük és megforgatjuk, láthatjuk, hogy az fényesedik, majd halványodik attól függően, hogy a kristály iránya mikor egyezik meg a levegő polarizációs gyűrűinek irányával. Ha a kettő összhangba kerül, akkor lesz a legfényesebb a kristály, és ekkor néz a Nap felé. A kalibráláshoz nem kell mást tenni, mint egy felhőmentes pont felé fordítani és forgatni. A felhős ég két különböző pontjának vizsgálatából már meg lehet határozni a Nap helyzetét, mégpedig elég pontosan. Ha pedig a napóra fölé helyezték, egy megfelelő pozícióban tartott fáklyával már meg is volt az árnyék.
A tudósok egy része azonban még mindig azt állítja, hogy kevés a felhőkön átszűrődő polarizált fény az irány megállapításához. Dr. Horváth Gábor, az ELTE docense kollégáival együtt utánajártak, hogy valóban működhetett-e a dolog. Először hazánkban, majd Finnországban, később pedig az Északi-sarkkörön tesztelték a szerkezetet. Egy modern polariméterrel megmérték a polarizáció szögét, így megállapították, hogy a polarizáció valóban észlelhető ködös és felhős körülmények között is. Bár teljesen felhős körülmények esetén, amikor egyáltalán nincsenek tiszta foltok az égen, akkor már nehézkes a kő segítségével a helyzet meghatározás, de azért nem lehetetlen. Az északi sarkvidéken felhős ég esetén a polarizációs mintázat teljesen megegyezik a tiszta égbolt mintáival, azonban nem elég erős, hogy az egy kristállyal észlelhető legyen.
Sokan még most sem hisznek a napkövekben, hiszen azt állítják, hogy kevés a polarizált fény felhős időben. Most már csak demonstrálni kell, hogy valóban működnek, és akkor megdönthetetlen bizonyítékaink lesznek afelől, hogy a vikingek a napkővel navigálni tudtak.