A szén-dioxid gáz megkötésére a tudósok a polietilénimin molekulát használták fel. Már legalább tíz éve tudják, hogy ez a molekula könnyedén kiszűri az üvegházhatású gázt a levegőből. Eddig azonban nem igazán alkalmazták, ugyanis szerkezete különösen sérülékeny, ezért valamilyen felületbe kell beágyazni ahhoz, hogy alkalmazható legyen. Ilyen segédanyagok voltak eddig a szilícium alapú nanostruktúrák, illetve az erősebb műanyagok is.
A kutatócsoport azonban másfelé vette az irányt, ők a kvarclisztet alkalmazták. Ez nagyon finom szemcséjű, nagytisztaságú szilícium-dioxid, melyet kvarchomokból állítanak elő teljesen egyszerű eljárással. Mivel a szemcsék elágazó szerkezetűek, így tömegéhez képest nagyon nagy felülettel rendelkezik. Ha ezt az anyagot polietiléniminnel vonjuk be, kimagasló szén-dioxid elnyelési képességgel bíró anyagot kapunk eredményül.
Az ezen módszerrel készített szűrőbetét, mely három gramm adszorbenst tartalmazott, a légkörinél magasabb szén-dioxid koncentrációt is képes volt hatástalanítani 335 ml/min légsebesség áramlásnál.
A folyamat azonban visszafordítható, így a megtelt szűrőből újra kinyerhetjük a tiszta szén-dioxidot, ha nyolcvanöt Celsius fokra hevítjük, vagy vákuumba tesszük. Amint a gáz távozott, a rendszer újra felhasználható szűrésre mégpedig úgy, hogy közben hatásfoka mit sem romlott.
A szűrőt tengeralattjárókon, kémények kürtőiben, illetve gépjárműveken lehetne alkalmazni, így a légkörbe jutó gáz nagy részét ártalmatlanítani lehetne.
De vajon mit kezdünk a tárolt szén-dioxiddal?