Anno


1907-ben Lóczy Lajossal együtt ő volt az Erdélyi-medence földgázkincsének felfedezője (Kissármási lelőhely felfedezése). Koch Antal utódjaként 1915-ben a Budapesti Tudományegyetem földtani tanszékének professzora lett, majd 1917-ben megbízták az őslénytani tanszék vezetésével is. Három évtizedes egyetemi tanári munka után, 1945-ben nyugdíjba küldték. Ezután a szülőföldjére vonult vissza. Akadémiai tagságától - számos más tudós mellett - 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia megfosztotta. 1909 - 1918 között a Magyarhoni Földtani Társulat első titkára és egyben a Földtani Közlöny szerkesztője, 1942-ben a Társulat elnöke, majd 1943-ban tiszteleti tagja volt.